
A citromos-spárgás csirkemell a nyári szezon sztárja. Használjuk ki a spárgaszezont, és készítsünk belőle minél változatosabb ételeket! A citrom savanykás, hűsítő ízével ilyenkor jó kiegészítője a nyári melegben.
Citromos-spárgás csirkemell – hozzávalók
- 1 citrom
- 1 csirkemellfilé
- 2 evőkanál liszt/zabliszt
- 2 evőkanál olívaolaj
- 1/2 kg zöld spárga
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál mustár
- 1 dl zöldség alaplé
- 1 kis csokor friss petrezselyem
- só
- bors
- pirospaprika
Citromos-spárgás csirkemell elkészítése
- A citromot alaposan megmossuk, félbevágjuk. Az egyik felét kifacsarjuk és a héját lereszeljük, a másikat vékony szeletekre vágjuk.
- A csirkemellet vízszintesen elfelezzük, sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával megszórjuk, majd lisztbe forgatjuk.
- Egy serpenyőbn kevés olajat forrósítunk, a csirkemell szeletek mindkét oldalát 4-5 percig sütjük, közben mellédobjuk a citromszeleteket. Kivesszük mindkettőt és félretesszük.
- Közben megmossuk a spárgát, levágjuk a fás végét, 4-5 cm-es darabokra vágjuk. A fokhagymát finomra vágjuk. (Én most inkább egyben hagytam.)
- A serpenyőben kevés olajon a spárgát és a fokhagymát 3-4 percig sütjük.
- Hozzáadjuk a citromlevet és -héjat, a mustárt és a zöldséglevest (vagy vízben feloldott leveskockát). Jól elkeverjük és felforraljuk. Takaréklángra vesszük, majd beletesszük a csirkemellet és a citromkarikákat, gyorsan összeforraljuk. Sóval és borssal ízesítjük.
- A petrezselymet megmossuk, felaprítjuk, tálaláskor a csirkemellre szórjuk.
- Jó étvágyat! 🙂




Tipp: HA nem akarunk sokat vacakolni a tisztítással, használjunk zöld spárgát, mert azt alig kell hámozni, nem marad fás.
A spárga a népi gyógyászatban is régóta ismert vízhajtó hatása miatt. Ezáltal a keringésre is jó hatással van. A zöld spárga rengeteg vitamint és nyomelemet tartalmaz, ezért nagyon ajánlott a fogyasztása.
Itt az eredeti recept: https://eatsmarter.de/rezepte/zitronen-spargel-haehnchen
Leave a Reply